fbpx

Életem sztorija

Ha kíváncsi vagy, kinek a keze alá fekszel be, és van szabad 5 perced, akkor mindenképp olvasd el ezt

Akkor kezdődött a kapcsolatom a masszázzsal, amikor még árufeltöltő voltam. Nem, nem a kollégáimat kezdtem el masszírozni a szünetekben. Kaptam egy hét szünetet, de nyár volt és jó idő, viszont nem akartam otthon tölteni az időmet, ezért körülnéztem, mit tehetnék. Hisz nem akartam egész életemben árut tölteni. A Mamámnak, akit a legtöbben csak Csöpiként ismertek, volt egy masszázsszalonja, a Fodormenta Gyógyászda. Gondoltam, beugrom hozzá, hisz szerettem őt meglátogatni. Véletlen egybeesés volt, hogy az akkori recepciós éppen azon a héten kért betegszabadságot, amikor én ráértem, és mivel rettentően unatkoztam, így beültem őt helyettesíteni. Eltelt egy hét, és kiderült, hogy a vendégek rettentően bírnak engem, és még jó munkaerő is vagyok. Így hát megtörtént az, ami egy új fejezetet nyitott az életemben. Recepciós lettem a Fodormenta Gyógyászdában. Közben esti iskolába jártam, mivel éppen azon a nyáron tettem le az érettségit, és szakácsnak tanultam. Nem volt könnyű összeegyeztetni a kettőt, sőt még a párom (most már a Feleségem) is várt rám otthon. Szerencsére a főnököm, azaz Csöpi, elég rugalmas volt ezen a téren.

Eltelt így körülbelül két hónap, addigra már több vendég is mondta, hogy tanuljak meg masszírozni, mert olyan aranyos vagyok, és a testfelépítésem is alkalmas, így biztos jó és vendégközpontú masszőr lennék. Hisz a véremben van ugyebár. Természetesen tetszett az ötlet, mivel az ottani masszőrök órabére több mint a tízszerese volt az enyéméhez képest. Igen bevallom férfiasan, hogy kezdetben ez volt az elsődleges motivációm. Mégis melyik 20 éves ne szeretné megtízszerezni a bevételét? Mégis ki ne akarná? De mielőtt komolyan belevágtunk volna, nagy szerencsémre az ottani masszőrök rendesen “kineveltek”, beavattak titkaikba és kedvenc fogásaikba. Három masszőrtől tanulhattam. Az egyik egy csontkovács, a másik egy gyógymasszőr, a harmadik pedig Csöpi, aki reflexológus és természetgyógyász. Természetesen a vendégek nagyon szívesen felajánlották a hátukat, hogy gyakorolhassak, így elég rövid időn belül sikerült tetemes tudást és gyakorlatot felhalmoznom. Miután a vendégek áldásukat adták rám, elmentem egy masszőrképzőbe, papírszerzés céljából, hogy végre elkezdhessek ebben a csodálatos szakmában dolgozni.

Ezután következett a vendégsereg gyűjtése és kiegészítése, a szakma végleges kitanulása és maximálisra pörgetése. Sajnos sok vendéget vesztettem a kezdeti bénaságaim miatt. Az első tanulság, amiért nagyon sokat fizettem, az az, hogy maradjak csöndben. Igen, eleinte sokat beszélgettem a vendégeimmel, még akkor is, amikor ők már nem akartak. Ha ők már nem beszéltek, akkor beszéltem én egyedül. Nagyon jó vendégeket vesztettem el ezzel a hibával, de megtanultam a leckét, és ma már több pozitív visszajelzést kaptam arról, hogy milyen jól észreveszem, mikor kell elcsendesedni, és mikor kell aktívan beszállni a beszélgetésbe. Ilyen és ehhez hasonló szociális képességekre tettem szert, amit sajnálattal olvasok, hogy sokan több éves pályafutásuk után még mindig nem sajátították el. Gyakran olvasom, hogy olyan masszőrt keresnek, aki nem beszél végig, és nem meséli el élete történetét aktuális problémáival.
Utána következett a szakmabeli gyakorlat tökéletesítése. Annyiféle vendégem volt, mindenkinek más és más volt a problémája. Hiszen mindenki egyedi, de mégis valahol hasonló; ez az, ami a mai napig minden vendégnél lenyűgöz. De a legtöbbet akkor is Csöpitől tanultam; Őt imádták a vendégek, egyszerűen olyan volt, mint egy földereszállt angyal. Ez volt az élete: a szolgáltatás. Ha beesett valaki, félbehagyta az ebédjét, ha kellett, akkor 3 vendéget lemasszírozott egymás után pihenő nélkül, és munka után nem pihent, hanem bújta a könyveket, hogy a vendégeinek az aktuális problémáit maximálisan ki tudja kúrálni. Maga elé helyezett mindenkit. Ha minden szolgáltató olyan lenne, mint Ő, akkor most a világ körülbelül 2000 évvel előrébb tartana.

Már volt egy közepes méretű vendégseregem, amikor úgy döntöttünk, hogy mindenki jobban jár, ha otthagyom a recepciót, és vállalkozókként folytatom. Ezért nem is mentem be minden nap, csak amikor vendégem volt. Pont ilyen volt a csütörtöki nap is, amikor nap végén már nagyon fáradt voltam, de Csöpi még fáradtabb. Megkért, hogy masszírozzam meg egy fél órára, hogy ki tudjon egy kicsit kapcsolódni. Húztam a szám, hogy már mennék haza, de hát Ő a Mamám, persze, hogy megteszem. Végül egy óra lett belőle. Majd másnap, pénteken, Ő végig dolgozott, én meg otthon pihiztem. Szombat reggel jött a hír, hogy Csöpi felszállt a mennyekbe. Én pedig megsemmisültem.

Legszívesebben abbahagytam volna az egész masszázst, és elmentem volna szakácsnak, hisz közben elvégeztem azt a sulit is. Többet is kerestem volna, hiszen a fél vendégsereg egy részvétnyilvánítással vagy a nélkül, de örökre eltűnt. Nem hibáztatom őket. Ezután el kellett döntenem, hogy átveszem a Gyógyászda irányítását (ezzel feláldozva anyagi biztonságom és szabadidőm egy tetemes részét), vagy továbbállok. A Feleségem és a maradék vendégek biztatása miatt maradtam. Az elsődleges feladat az volt, hogy mentsük a menthetőt, és bármilyen áldozat árán, de fenn kell tartani a Gyógyászdát.

Több helyen dolgozom, de a Gyógyászda a bázisom. Most több masszőr is dolgozik ott, és vannak új szolgáltatások is. Az évek alatt rájöttem, hogy nemcsak masszőr vagyok, hanem szolgáltató. Rettentően érdekelt az üzletvezetés, vállalkozás menedzselés, és egyéb pénzügyi és szolgáltatói témakörök, ezért az ebben a témában is tetemes tudást halmoztam fel. Ahogy körülnéztem a masszőr piacon, elszomorodtam, hogy mennyire nem vendégcentrikusak. Ezért úgy döntöttem, hogy megmutatom, hogyan is kell ezt csinálni. Nem azt mondom, hogy hihetetlenül okos vagyok, hiszen még mindig van mit tanulnom, csupán azt szeretném, hogyha valaki eljön hozzám, akkor fantasztikusan érezze magát. Nem tudom, és nem is érdekelnek az izmok nevei latinul, vagy a csontok száma, és gyakran kiderül, hogy a vendégeimet sem. Az viszont annál inkább érdekel, hogyan nyújthatok fejedelmi szolgáltatást. Ez nem azt jelenti, hogy tudatlan bolond vagyok, hanem azt, hogy azt tanulom, amit a vendégeim értékelnek. Jelenlegi szakmabeli célom, hogy minél jobban kiismerjem a vendégeimet és leghőbb vágyaikat, hogy azt ezüst tálcán nyújthassam át Nekik úgy, mint senki más. Előre is köszönöm, hogy engem választasz.

6tutituzpp2

6 tuti tipp, hogy soha többé ne álljon be a hátad

Ha az első ötöt betartod, én mint masszőr, csődbe megyek!

Scroll Up